Kontroll

Tegnap voltunk kontrollon. Andy a tavalyi műtét óta teljesen jól volt/van, s az UH is azt mutatta, semmi baja: sem üledék, sem kő nincs a hólyagjában. Mondjuk, imádja is a gyógytápot. Manócskát is megszemlélte a doki: neki megvan a múltkor is jelentkező üledék, de mintha kisebb, kevesebb lenne. Speciel, kétpofára zabálja őkelme is a gyógytápot, sokkal többet eszik belőle, mint Andy. Egy hónap múlva kontroll. Remélem, továbbra sem kell majd műteni.

Miltontól vett vért a doki, hiszen már egy hónapja szedi a Sevenalt az epilepsziájára, s fontos lenne tudni, minden rednben van-e vele. Érdekes volt feltenni őkelmét az asztalra, ahogy ott állt, mindenki felé magasodott, s mikor leült, akkor is elég macerás volt fogni a nagy "hegyet":-) Viszont learatta a learatható simiket, nagyon szeretik az asszisztensek, hiszen nagyon kedves, barátságos macika:-) Csak hát az a fránya fogyás nem megy!

Az élethez szerencse kell:)

A nap eseménye és híre: nem kellett Manót műteni!:))) A doki hétfőn, mikor vittük Mancot, nem volt ezerszázalékig biztos benne, hogy tényleg kő az, ezért a műtét előtt mindenképpen meg akarta nézni UH-val. S láss csodát, kiderült, hogy anno a vastagbél benyomódását reagálta le árnyékként a gép, s Manónak nem köve van, hanem némi lerakódása a hólyag falán! Manó őkelme most nagyon boldog és elégedett. Akárcsak mi!:) Ennyit a pozitív energiákról!

Hólyagmetszés

Miután Milton epilepsziája, lekopogom, úgy tűnik, karbantartható a rendszeres gyógyszeradagolással, megint történt egy kis zavar az időben és a térben: azt vettem észre, hogy Manócska nehezen pisil, többször erőlködik, rohangál az alomba. Elvittük a dokihoz, aki talált egy szép követ a hólyagjában és tanakodás nélkül a műtétet javasolta. Mivel eddig megbíztam a dokinkban, így - ellenérzéseim ellenére - ma visszük Mancot a műtétre, remélem, nem lesz semmi baj! Végülis a fia, Andy is túlélte a hólyagmetszést és azóta, megintcsak lekopogom, remekül van: eszi a gyógytápot, nem vesztett semmit a kondijából, a problémái sem jelentkeztek azóta. Remélem, az a már 10 éves és négy hónapos Manócskával is így lesz.

Mikor megtudtam, mikor lesz a műtét, "számmisztikailag" azonnal számláltam, de szerencsére semmiféle összefüggést nem fedeztem fel a tavalyi végzetes Jack-műtéttel. Azidáig sohasem féltem, pontosabban csak egészséges félelem volt bennem egy-egy műtét előtt, vagy tán még az sem, de attól a naptól kezdve rettegek, bár megpróbbálom palástolni, kisöpörni a tudatalattimból a negatív érzéseket....

Epilepszia

Tegnap elvittük Miltont az EEg-vizsgálatra. a macsekokat anno teszteltük minden létező betegségre, Magyarországon meg külföldön is, de EEG-t szerencsére még senkinek sem csináltattunk. Most eljött az ideje. Kíváncsian vártam a vizsgálatot, nem idegeskedve, mert madnem biztos voltam abban, mit fogok hallani. Oltári nagy mázli (vagy mégsem az?), hogy egy nagyon szimpatikus dokinőt fogtunk ki, aki magyarázós, nyugodt, aprólékos és még az álltokat is szereti és Milton is totál belezúgott. NagyMedvére rápakoltunk egy pártát, amiből elektródák meg madzagok álltak ki, a füleit meg a lábait becsippentettük, őkelme meg mindezt nagy lelkinyugalommal tűrte (megjegyzem, Romy-val ez nem ment volna ennyire egyszerűen) . Kb. az eslő fél percben kiderült, hogy Milton epilepsziás. Hogy miért pont most, miért ő és hogy hogyan - összetett kérdés, nem is érdekes, a lényeg, hogy kezelni kell és kezelhető is.

A hír hallatán valahogy nem omlottam össze, szinte semmit sem éreztem: talán mert tényleg biztos voltam a dologban, vagy nem fogtam fel vagy nem tudom. Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem lesz vele semmi baj és meggyógyul majd!

Ezekre a tudatalatti megérzéseimre maximálisan figyelek, most nem kapcsolt be a vészcsengőm. Anno, egy-egy cica kapcsán igen, akkor sajnos többször lett igazam, de most nem. Minde fejben dől el....

Kettősség

Furcsa az élet. Mindig arról beszélünk, mennyire két pólusú: jing és jang, jó és rossz, sötét és világos, fekete és fehér és még sorolhatnám. Nap, mint nap szembesülünk ezzel a kettősséggel, hol egyszerűen tudomásul vesszük, hol pedig fájdalmasan döbbenünk rá. Ez a mai nap a fájdalmas kettősségé.

Június 24. az L-alom szülinapja, amikor mindig okunk meglenne az önfeledt ünneplésre és a mókok (Lolita, Lifelong Love és Lilly-White Lion) köszöntésére. Az örömbe valahogyan mégis bánat vegyül. A kis vörös macsek, Lootah emléke. Lootah-é, aki egyszer legyőzte a halált, de a második csatában elvesztette a küzdelmet. Hogy miért, ne kutassuk - már sohasem hozhatja senki vissza őt. Különös nap ez a nap, minden évben. Az élet és a halál furcsa összefonódásáé. Egy nap, mikor a mosoly sohasem lehet önfeledt, még akkor sem, ha tudjuk - az élőnek jár és megilleti őt. Ez a nap az emlékeké is egyben.

De az élet mégis, mégis megy tovább. Mert minden fényben ott a sötétség lehetősége és a legvadabb sötétben is felfénylik egy sugár...

Sérülés, roham

Túl szép és csendes volt minden. Erre Kicsi beszerzett egy apró sérülést a fejecskéjén: pontosan ugyanott és ugyankkor, mint egy éve. Kenegetjük neki firsttel, úgy tűnik, nem lsz gond, de azért figyeljük folyamatosan. Tavaly több hónapba telt, míg egy elfertőződött sérülést sikerült teljesen meggyógyítani, most nem szereném ezt megint végigélni, Kicsi érdekében sem.

Milton megint produkált egy rohamot. Volt eddig áprilisban, májusban és most júniusban is, éppen tegnap délelőtt. Havonta egy. ahogy megfigyeltük, mindig egy túlpörgetett állapot után történik ez, mintegy levezető szelepként, ahogy a fogadott tesóm mondta. Viszont ez már nem játék - holnap elvileg vár minket egy doki, egy specialista, Miltonra meg egy többórás vizsgálat. Kérdés, mi lesz az eredmény.

Ha az embernek állatkája van, az aggódás mindig benne van a pakliban. S mivel vannak állatkáim és lesznek is mindig, így ez természetes állapot. Miltiért is megteszünk mindent, akármit is kell tenni.

Boldog születésnapot!

Szuszmók és Szipa ma 11 évesek! Nagyon boldog születésnapot kívánok nekik. Sohasem volt még 11 éves cicám, kutyám, furcsa érzés. Mennyi mindent végigéltek velünk! Kiállítások, költözés, házfelújítás és még sorolhatnám. Több, mint egy évtizede osztoznak mindennapjainkban. Szipa, a főnök, a csodálatosan zöld szemeivel nagyon határozottan tud nézni, de tud kiscicaként bújni és odagömbölyödni is a fejünkhöz. Nem volt felhőtlen a kapcsolatunk. sokáig potenciális zsákmánynak tekintette, mert nem értettem hozzá, nem tudtam macskául. Aztán szép lassan, ahogy tanultam, úgy rendeződött a viszonyunk is. Ma már én tartom a dokinál, a kozmetikusnál, pocakolni is engedi magát, én teszem be a hordozóba. Határozottabb lettem én is, ő pedig idomult hozzám. Mindig is ő volt a főnök a csapatban, a többiek azonnal elfogadták ezt az állapotot.

Szuszmók, a nagy kékség, selymesbundás subaszőnyeg, örvénylő szemekkel, melyek néha valahová nagyon mélyre tekintenek. Ki lehet nevetni, de néha nagyon emberi az arca, igazi érzelmeket lehet rajta felfedezni. Ilyenkor mindig az az érzésem, egy ember - macskatestben. Ő Magyarország első ivartalanított Maine Coonja, aki elnyerte a hagyományos világbajnoki címet. De nem ezért szeretem. Hanem az öntörvényű határozottsága, a meg nem alkuvó jelleme miatt, s azért mert ezzel együtt a legnagyobb szeretttel bújik hozzám és mosdat meg.

Nagyon szeretem őket, az első macsekjainkat!:-)

Minden rendben

Milton jól van. Ahogy hűlik az idő, úgy érzi magát egyre jobban.:) Ebből gondolnám, hogy nem epilepszia a probléma oka. Macsekok meg egyre többt esznek. Furcsa, mert másoknál pont ilyenkor, nyáron fogy kevesebb kaja, nálunk ez szinte mindig fordítva működik: nyáron jön rájuk a nagy evészet. A három kijárós mók közül Cimi nagyon soványnak tűnik, pedig van étvágya, isteni a közérzete, semmi baja. Cice megőrizte a tömörgyönyörségét és Kicsi is nagyon jó kondiban van.

A benti Maine Coonok szőre hatalmas és meglehetősen sok tartalékkal rendelkeznek, amit az is bizonyít, hogy elég nehéz megemelni őket!:-) Nem beszélve arról, mikor rájuk tör a nagy szereteroham és a mellkasomon meg a hasamon dagasztanak ezerrel. Mondjuk jó kis hasizom-gyakorlat, nem arról van szó.

Milton

A macsekok jól vannak. Viszont (fő a változatosság!) Milton óriásbelga megint produkált egy párperces rohamot. délelőtt, hőség, postás-ugatás, szédülés, kóválygás, rángógörcs kb. 10-15 mp-ig - ez a tömör összefoglalása az eseményeknek. Ez már másodszor fordult elő, kb. egy hónapja volt az első, hasonló körülmények közepette. Tanácstalan vagyok. Bár nagy rá az esély, hogy a körülmények és a túlsúly, meg a hatalmas bunda is benne van a dologban, de lehet epilepszia is. Van szakorvos jelöltem, akihez elvihetjük Miltont, de ebben a melegben ez felérne egy gyilkossággal. Egyenlőre megvárom, míg végre hidegebb lesz és megyünk, visszük. Szeretném kizárni a betegséget és hinni abban, hogy csak a körülmények játéka volt mindez.

Emlékek

Valamikor egyszer volt egy K-alom. Ezen a napon születtek. Meghaltak. Az utolsó kicsit Topaze felhozta nekem az ágyba azon az éjszakán. Talán, mert segítséget kért, talán a gondjaimra bízta, talán csak érezte, lelkileg nem sokáig bírom a tenyésztéssel járó dolgokat és próbálta megkönnyíteni a döntést. Ezen a napon mindig ők jutnak eszembe. És az a fájdalom, amit akkor éreztem.

Vásárlás

Ma egy kicsit nosztalgiáztam. Elmentünk mászófát venni ahhoz a készítőhöz, akitől már többször vettünk mászófát a kiállításokon anno. Azt szeretem, hogy mindig lehet alkudni, csak jó humorral kell megközelíteni. Most is ez történt. Emlékeztettem, hogy hány, de hány mászófát vettünk nála, hány embernek ajánlottam és hányan mentek már hozzá hosszú tömött sorokban. Kaptam kedvezményt természetesen. Aztán megmutatta azt a mászófa-komplexumot is, amit egy még aktív tenyésztő számára készít. Nem tagadom, elárasztottak az emlékek, a kiállítások, a hangulat és mindaz, ami ezzel jár. Ezzel együtt persze sohasem kezdeném újra, mármint a döntés, amit meghoztam, szükséges és helyes volt.

Szóval lesz új mászófájuk a macsekoknak, persze olyan, mint a másik, a hálószobai, de azt már nagyon elkoptatták, így arról lekerüla tépett szövet meg a darabokra szaggatott kötél és lesz belőle virágtartó a fűszernövényeimnek:-)

Aztán vettünk még Bezo-pet pasztát, mert Juppi sokat hány mostanság, ha nem múlik, akkor megyünk a dokihoz és a végére járunk a dolognak. A három kinti mók is kapott valamit: Cestal-Cat tablettákat féreghajtásilag. Azerintem nem lesz nagy üdvrivalgás, mikor beadjuk nekik

Ja, és a Mucha-kiállításon vásárolt képemnek is lesz kerete, csodaszép lesz és a jövő hét végén lesz kész!:-)

Kullancs

Tegnap elég korán hazaértem. Ehhez képest fél hét előtt észrevettem, hogy Milton nagymedve szeme felett közvetlenül van egy kullancs. Próbálkoztunk kiszedni, de annyira kényes helyen volt, hogy nem mertük megkockáztatni, hogy kiszúrjuk a szemöldökkiszedő csipesszel a szemét, így már robogtunk is Miltonnal a dokihoz. Hosszas várakozás után bekerültünk, majd Milton a vizsgáló asztalra. No, ez mindig frenetikus élmény meg fantasztikus látvány, mikor az óriás kuty ott dekkol, mint nyuszi a fűben és alig fér el az asztalon. Hárman megfogtuk, hogy ne mozogjon (hiú remény!), a doki meg nekiveselkedett és harmadszorra szépen kiszedte a spéci szedőkéjével a kullancsot, Milton észre sem vette. Utána hárman leszedtük az asztalról, ezt roppantul élvezte!:-) Mi is. Aztán jól megmértük: már "csak" 58,3 kilo, ami majdnem két kilo fogyást jelent!:-) De hát még elég sokat kell veszítenie a súlyából. Folytatjuk majd a sétákat (bár majdnem biztos vagyok benne, hogy ezek során szedte össze a kullancsot) és a spéci táplálást.
Macsekok jól vannak, kintiek és bentiek is. Hamarosan kezdődik majd az oltási szezon, no, arra a gatyánk rá fog menni. Mert bár a gazdaságosabb Purevax-oltást vetjük be, de jóóóó sokan vagyunk, így kész vagyon lesz, de hát ez van.

Álmatlanság

Ma nem tudtam aludni. Eszement maximalista vagyok és hozzá meglehetősen lelkiismeretes, aminek következtében kísértenek a feladatok álmomban is. Szépen felébredtem hát hajnal kettőkor. Mellettem a macsekok nehezményezték, de azért csak lightosan. Három cica feküdt a fejem mellett. Indy mosdatta Topaze-t, Topaze mosdatta Andy-t és ment a doromb! Én meg egyszerre simiztem őket, a három barna cirmos nagybundájút! Imádom őket! Mikor vissza akartam volna feküdni, akkor meg vagy hat-hét macsekot kellett arrébb taszigálnom, ami azért 8-12 kilos macsekok esetében nem olyan egyszerű.

Nemrégen azt mondta valaki, nem szereti a Maine Coonokat meg nem kellene neki hosszú/félhosszúszőrű macsek. Hát, ízlések és pofonok. Sohasem szoktam más cicafajtákra azt mondani nem szépek és nem tetszenek - minden cica szép a maga nemében, ki ezért, ki azért. Nekem a Maine Coonok a szerelem. Nem biztos, hogy együtt tudnék élni egy-egy vehemensebb, hangos és fegyelmezetlenebb macskafajtával, de attól még másoknak lehet ez a vágyuk és nagyon jól tudnak együtt élni velük. Sajnos, az MC-kből is trendi macsekokat csináltak:-( ÉS ez sohasem jelent jót egyetlen fajta kapcsán sem. Felhígult a Maine Coonokkal foglalkozók minősége, egyre többen vágnak bele a "tenyésztésbe", kontroll nélkül, elvek nélkül és sajnos, ennek mindig a macskák isszák meg a levét. Olvasom a netes fórumokon, hogy egyszercsak eszébe jut valakinek, rámegy valamiféle start vagy egyéb apróra, s húszezerért vesz egy Maine Coont, s mert olyan szép, még el is kezdi "tenyészteni", s a legszebb az egészben, hogy még bátorítást is kap! Ilyenkor mindig arra gondolok, milyen remek döntés volt kiszállni a maskás világból.

Mert ma olyan a hangulat...

Elgondolkodtam, vajon miért nem írtam április 03-án a blogba. Az egyéves évfordulón. Nagyon féltem tőle, rettegtem, hogyan fogok reagálni, mennyire bírom majd. Aztán rájöttem. Az évforduló, a látványos évforduló egy dolog. Ami számít, azt az ember úgyis legbelül érzi. Mindig ott van velem a szívemben, az agyamban, a tudatalattimban és ezen nem változtat az sem, hogy egy éve figyel a szivráványhídon túlról vagy 10 éve. Nem kell ahhoz évforduló, hogy rámtörjön a hiány érzése, ahogy ahhoz sem kell, hogy gondoljak rá.

Tudok róla beszélni, az életéről és a haláláról is. Van, mikor könnyebben, van, mikor nehezbebben, de tudok. Nekem így könnyebb elviselni, hogy nincs már.

Nemrégen elémkerült az az újság, ahol ő van a címlapon és a Maine Coonokról írt cikkemben is több képe szerepel. Olyan furcsa volt, hogy ez már a múlt, lezárt egész, nincs tovább. Nélküle megy a világ és vannak, akik csak elmondásból ismerik.

A képe a falon ottvan, a serlegek, a szalagok a falakon róla mesélnek. Nem akarom sohasem elfelejteni....

Szubjektív vallomás

Régen írtam. Végülis nem történt sok minden, s ez jó. Nyugalom és béke a macsekok közt. Nem mondom, hogy nem gyanús ez a fene nagy rózsaszínség, de hát remélem, még sokáig így marad. Mostanában, rédekes módon, sokszor vallottam szerelmet a Maine coonokkal kapcsolatban. soha egy percig nem bántam meg, hogy ezt a fajtát választottam: nekem igazi macskák. Szépségesek, intelligensek, kedvesek, tele érzelmekkel, nyitottsággal, őszinték, határozottak, gyengéd társak. Mindezeken túl persze mindegyikük önálló egyéniség, saját mentalitással, csak rá jellemző sajátosságokkal. Manócska akaratosan, zsarnokgyíkosan mekeg, ha valamit el akar érni. Andy a szelíd óriás tipikus megtestesítője, Juppi az ártatlan csendes nagymelák prototípusa. Elisha az akaratos királylány, Nyuszó a csupabáj, Iris az eszméletlen kedvesség, Flamy a szeszélyesség megtestesítője. Topaze és Pearly a "cat in love" etalonjai, Admiral az "úgyis az enyém leszel"-szándék abszolút kerüsztülvivője. Szipa a szelíd hatalom, Szuszmók a végtelen misztikum megtestesítője, Indy pedig a feltétlen szereteté. És ezzel mindent elmondtam, milyenek is valójában a Maine Coonok. Számomra legalábbis.

Mostanában megint sokat gondolkodom azon, érdemes volt egyáltalán belevágni anno a tenyésztésbe? Sok-sok pénzt és energiát, lelkit és fizikait emésztett fel. Ha nem lennének macsekjaink, most nem lennének anyagi problémáink, normális helyen és normális körülmények között élnénk, utazhattam volna, megvalósíthattam volna a nagy álmot és elmentem volna Brazíliába. De azt gondolom, hogy a sors valamiért úgy akarta, hogy mindez így történjen, ahogyan történt. És jól van ez így....

Születésnap

Ma lenne kilenc éves. De már örökké nyolc éves és öt napos marad az emlékeimben. Ma reggel élesen láttam: a sors ajándékot adott a szülinapján, nekem - tőle. Láttam az arcát, a csodaszép barna bundáját , a vakító fehér mellényét, a hatalmas hiúzbojtjait, a nyitott tekintetét és hallottam a hangját is. Mindig vele van és velem lesz, bármennyire is messze van már. Nagyon fáj az emlékezés. De itt van Elisha, az utolsó almából: néha úgy néz, ahogy Ő tette régen. S ma reggel is odabújt hozzám. Mintha tudta, érezte volna, hogy a papája ma lenne kilenc éves...

Jack, ha itt lennél, most adnék neked egy nagy puszit. Így csak a lelkem simogatja meg a lelkedet....

Tragikus hirtelenséggel

Tegnap este minden előzmény nélkül, ereje teljében, váratlanul meghalt Boss unokám. Semmi jele nem volt a tragédiának.

Heartbreaker's Boss (2001. 09. 01- 2009. 03. 25) , Bosska, nyugodj békében! Ahogy a testvéreid, Brandon és Beauty is...

Már ott futkároztok a papátokkal, odaát a szivárványhíd túloldalán....

Gyűlölöm a márciust....

Március van....

Március van. Vegyes érzéseim vannak. Nem akarom sokkolni magam, de tudatalatt akkor is bennem vannak. Nemsokára egy éve, hogy elment Jack, alig pár nappal a nyolcadik születésnapja után. Mindennap gondolok rá, hiányzik nagyon. Nehéz elfogadni még ennyi idő is, hogy már csak történelem. A lénye, a szeme, a kedvessége, ahogy jött és bújt és döfölt. Nem kell becsuknom a szememet ahhoz, hogy lássam teljes pompájában és lássam akkor, mikor utolsó útjára kísértem. Sohasem hagynak majd el ezek a képek... Pár nap és kilenc éves lenne. Pár nap és a halála évfordulója lesz. Micsoda különbség. Egy életnyi.

Március van. Vegyes érzéseim vannak. A topikom elérte az 500.000. hozzászólást. Nagy szám, történelem. Jó és rossz, emberek, arcok, élmények, személyiségek, egyéniségek, kalandok, nevetések, együttsírások. Nekem fontos ez a szám. Nem a szám miatt, bár valljuk be, kifejezetten jó érzés félmilliós hsz-számú topik gazdájának lenni, még akkor is ha bizonyos szempontból felelősség és kötelezettségekkel is jár, de ezek jóleső dolgok. Fontos, mert együtt tettük. Egy közösség, amelyet én hívtam életre és amely tőlem függetlenül lett közösséggé. Nekem fontos ez a szám és ez a topik és annak örülök, hogy talán még másoknak is rajtam kívül. Ha csak néhány embernek az, már megérte. Akik számára már nem fontos- nem tudok mit kezdeni ezzel. Nem keresem az okokat, bár nyilván vannak. Velem összefüggő valós és szándékosan gerjesztett, hazug okok, melyekkel szemben ostobaság lenne védekezni, mert céltalan lenne és hiábavaló. Tőlem független, objektív okok, amelyeket meg kell érteni és tiszteletben tartani. Vagy csak egyszerűen nem is kell keresni az okokat, csak elfogadni az emeberek sokszínű jellemét.

Március van. Vegyes érzéseim vannak. A topikom nemsokára hét éves. Azt mondják, a hét év kritikus szám. De én bízom benne, hogy ez a babona nem lesz mérvadó a közösség életében. Azok, akik fontosnak vélik a topikot, bízom benne, továbbra is tesznek majd azért, hogy az maradjon mindannyiunk számára.

Március van. Kék az ég, felhők az égen, süt a nap és nagyon hideg van. Érzéseim vegyesek, amiylen az idő. De akkor is itt a tavasz.