Nosztalgia

Lehet, hogy öregszem, de nosztalgiáztam tegnap este. Sokszor megkérdezték már tőlem, hogy melyik cicámat szeretem a legjobban. a helyes válasz nyilván az lenne, mindegyiket egyformán. De be kell valljam, hogy ez csak részben igaz ilyen feketén-fehéren. Mindegyik cicámat imádom, bármit megtennék értük habozás nélkül, de van három olyan cica, akik kicsivel többet jelentenek nekem érzelmi (és már történelmi) szempontból.

Az első ilyen cica Szuszmók, a nagy kékség. Rajta, általa érett szerelemmé a show feeling-életérzés, elnézve minden kezdeti és későbbi bukdácsolásomat ő volt az, aki megalapozta hogy ennyi éven át hűséges és kitartó hódolója voltam és leszek is a Maine Coonoknak. Sokat változott az évek során, hála az égnek előnyére, együtt tanultunk sok mindent egymásról és a macskás világról. szeretem az egyéniségét, az önálló és megalkuvást nem ismerő személyiségét. sokat tanultam és tanulok tőle még most is.

A másik Jack, akivel a sikerek csúcsát ismerhettem meg. Ott állni a színpadon és érezni, hogy a lábai és szépsége előtt hever töbszáz ember. Érezni a győzelem ízét, s tudni, hogy ő is érzi és szereti ezt. Mert ha nem így lett volna, akkor soha nem vittem volna kiállításra, hiszen egyetlen rozetta vagy serleg sem éri meg, hogy egy macska szenvedjen érte. Ismertük, ismerjük egymás rezdüléseit is, tudta, mindig tudta a kiállításokon, az önálló élő tv-műsorunkban, a tévé-szepeléseinkkor, hogy mit várok tőle és hogyan. És megtette, segített nekem. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ő az enyém lehet.

A harmadik ilyen cica Indy, akinek történetét már olvashatta minden kedves blogolvasó, aki megtisztelt azzal, hogy idelátogatott. A macska, akinek feltétel nélküli szeretet minden egyes nap könnyekig hat...most sem tudok sírás nélkül írni róla és az iránta táplált érzéseimről. Nagyon szeretem.

Még egyszer hangsúlyozom, minden egyes macskámat és kutyámat, aki nyomot hagyott az évek hosszú során az életemben, imádom, deők hárman nagyon speciális ehylet foglalnak el a szívemben.

Újra a fedélezeten:-)

Nyomás alatt levés fennforgása okán újra írok. Többen kifogásolták, szememre vetették és kérdezték, miért nem? Nem volt mentség, hogy tulképpen nem történt semmi extra a házunk táján.:-) Így nem volt más választásom, mint cselekedni.

Szóval, volt egy Van Gogh-kiállítással egybekötött fanyűvős topiktalink, ahol remekül éreztem magam, ami nem meglepő, mert nagyon szeretem ezt/azt a közösséget a maga sokszínűségével és mégis összetartó voltával. Egy-egy ilyen nap után az ember elfelejti búját-baját, nem gondol a rosszra, s ez jó, nagyon jó. Aztán meg vettem egy macskás nyakláncot, ami jó döntés volt, mert egyrészt a topik "totemállata" a macska, másrészt eléggé arany-hatása van, harmadrészt nem macskásoknak is tetszett:-) Az unokákról is folymatosan jönnek-mennek a hírek, fényképek - ami megint csak megnyugvással tölt el. Valahogy tele vagyok energiával, s ez igazán remek érzés!:-))))

Hétvégén viszont Szipukát elvisszük oltásra, nagygenerálra és lehet, hogy Flamy-t is, mert eléggé filces a bundája (gonosz gazda, oh!). Remélem, jól fogják tűrni a strapát.

Vegyes

Álmos vagyok. És éhes. Ez a szolidaritásból vállalt négynapos diéta sok fegyelmet kíván (sohasem gondoltam volna, hogy két deci paradicsomlé elég a boldogsághoz:-))), de túlélhető. A reggeli kávézások hiányoznak Cimivel az ölemben, Romy és Milton kutyákkal az oldalamon, amikor úgy érzem, két kéz elég kevés a kávézáshoz, a két kutya és egy macsek szimultán simizésére, de már csak két nap és újra kvzhatok rendes időben!:-)

Tegnap is látam egy érdekes filmet, ami kicsit hollywood-i eszközökkel bár, de érdekes kérdéseket boncolgatott. Mindezt persze Topaze-zal a nyakamban, mert hogy mostanában újra visszaszokott hozzám és előszeretettel üldögél a vállamon tévézés közben és megy a doromb:-) Teljesen át tud szellemülni, szinte transzba esik. Tőle jobban csak Pearly tud mélydorombolni, ilyenkor tiszta szerelem úszkál a levegőben:-)

Jön a hideg egyébiránt: kinti hármak eszméletlen sok szárazkaját betermeltek, valamint kérés nélkül jönnek be a konyhába, ha hazaérünk. Kutyák is gyűjtögetik az energiát. Lehet, hogy mégsem marad ki a tél?

Csendesek a hajnalok....

A napok szép lassan és meglehetős nyugalomban telnek. A nagy macsekok éldegélik a megszokott "rutin" szerinti életüket: sok lustálkodás, kisgazdi-kitúrás az ágyból, nyakban és ölben tévézés, vizipacsa-csata, modellkedés egy kis fotózáshoz. A legifjabb csapattag, Indy kihasználja, hogy neki hatalma van a kisgazdi felett: a maga lehengerlő módján érvényesíti jogait. A jogok: kisgazda arcának mosdatása akkor, mikor ő, mármint A macska szeretné, mit szeretné, akarja; laza mozdulattal történő bebújás a kisgazdi mellé a takaró alá, alapos elhelyezkedés majd korrekt mélydoromb, miközben feje a gazdi kezén nyugszik; felszökdösés a dolgozószobába, de csak akkor, ha a kisgazdi is felfelé igyekszik; tévénézés közben a kisgazdi mellkasán történő mosdás és mosdatás az esélyegyenlőség jegyében. Azt hiszem, Indy a sors ajándéka. Gyönyörű pillanatok azok, mikor ő és a mamija, Topaze együtt alszanak, együtt sziesztáznak: mint két tojás. Ugyanazzal a rámenősséggel , ami talán Indy életét is megmentette anno, azon a szörnyű napon....

Nincsenek most nagy szenzációk, csendesen zajlik azélet és remélem, így is lesz még sokáig....

A show már nem folytatódik tovább....

Nem szerettem volna még ma megírni, de ha már így alakult, akkor miért ne? 2006. december 08-án abbahagytuk a tenyésztést. Ivartalanítottuk Juppit, Nyuszót és Irist is, a tenyészetünk utolsó fullos tenyészmacsekjait. A döntést hossza meditálás előzte meg. Az okok nagyon egyszerűek (bár nem hiszem, hogy ezt bárkinek magyaráznom kellene): sem anyagilag, sem fizikailag, sem lelkileg nem bírtam már tovább. Szép volt, jó volt, ennyi elég volt.

A macsekok természetesen velünk együtt élnek továbbra is, tőlük semmi pénzért nem válnék meg, de soha többé nem lesznek kölykeink. Belefáradtam. Az emberek rosszindulatú ostobaságába, a csámcsogásokba, az aggódásba, hogy jó helyre kerülnek-e a kicsik, a féltésbe, nehogy valami baj történjen velük annak ellenére, hogy azt hiszem, mindent megtettem értük, ami emberileg és felelős tenyésztőileg lehetséges volt. Nem tudtam már tovább csinálni.

Örök élményeket köszönhetek a cicáimnak. Soha el nem múlóan megélt élményeket, utazásokat, találkozásokat, barátságokat, csalódásokat, sikereket és kudarcokat, hiszen az éremnek mindig két oldala van.

Egyetlen pillanatot sem bántam meg. Egyetlenegyet sem. Mert ezek az élmények csak gazdagították a lelkemet. Mindegyik. Van, amelyik tanulságként szolgált, mások talán előrevittek, megint mások csak emocionálisan jelentettek sokat.

Akárhogyan is volt: köszönöm a macskáimnak, hogy voltak és hogy vannak.

BÚÉK!:-)

Szép napot és boldog új évet mindenkinek!:-) 2007 is elkezdődött:-) Mivel még szabin vagyok (ritka pillanatok, oh!) sokat macskáztam, ami a mókokon is látszik: sokkal nyugodtabbak, mint egyébként, már máskor sem tartoznak a vadállat kategóriába. jönnek, bújnak, simizésre várnak, együtt tévézünk és nagyon jól elvagyunk. Tiszta idill. főleg, hogy még nincs otthon netem, így sokat vagyok "lent", olvasgatok , persze macskás segítséggel, tévézek ölbemacsokkal, meditálok az élet farkastörvényein.

Az év utolsó napján átéltem egy földmozgást, hullámzott velem a dolgozószoba padlója, de ami lényegesebb, hogy Jackpot unokám, aki a földrengés epicentrumában lakik, jól van. Előre jelezte a földrengést a gazdik elmondása alapján, megérezte, hogy baj lesz. Hála az égnek, semmi baja, neki sem, meg a gazdiknak sem! Elég furcsán zárult a 2006...Megint azt mondom, talán szimbolikus értelemben is érdekesen...

Lionmaci azonban jól van új otthonában!:-)))))